Az utóbbi évek egyik legnagyobb online marketing félreértése így hangzik: „Ha posztolunk a social mediában, akkor elértük már elértük a sikert, hiszen a célközönség tudomást szerez rólunk.” Ez a gondolat sok vállalkozást csapott már be. Az igazság sajnos az, hogy a social media jelenlét csupán a nulladik lépés. Attól, hogy posztolunk valamit a Facebook / Instagram / Tiktok platformra, még nem jelenti azt, hogy az a poszt valóban el is jut a célközönséghez, hiszen ehhez (általában) szükség van hirdetéskezelésre. Ugyanakkor a valódi eredmények akkor kezdődnek, amikor tudatosan, stratégiára építve használjuk ezt az online marketing eszközt, ám de nem kizárólag erre építjük a marketingünket.
Miért olyan vonzó, de mégis megtévesztő a social media jelenlét?
A közösségi média látszólag könnyű terep: gyors visszajelzések, lájkok, követők, kommentek, megosztások, “engagement hegyek”.
Könnyű azt gondolni, hogy egy poszt, egy jó fotó, néhány hashtag, és máris elértünk embereket, olyan embereket, . Ez a közvetlenség azonban csalóka képet adhat a valóságról és hatékonyságról. A legtöbb cégnek van Facebook- vagy Instagram-oldala, de ettől még közel sem biztos, hogy lesznek konverziók, vásárlók, ajánlatkérések vagy esetleg kialakul márkahűség is.
Sokan megelégednek azzal, hogy “csak jelen vannak”. Posztolgatnak hetente, de nincs mögötte sem különösebb cél, sem irány, sem az eddigi eredmények elemzése. ( A social media algoritmusai egyre inkább a fizetett tartalmakat részesítik előnyben = hirdetések, így a pusztán organikus jelenlét már nem elég arra, hogy versenyben maradj, de még (a legtöbbször) arra sem, hogy eljuttasd az üzeneteidet a célközönségedhez).
A valódi érték: a social media mögötti stratégia + hirdetéskezelés
A social media jelenlét csak akkor válik valódi üzleti értékké, ha össze van hangolva a vállalkozás céljaival.
Mit szeretnél elérni? Márkaismertség növelést? Forgalmat a weboldaladra? Leadeket (magyarul érdeklődőket)? Vásárlásokat? Minden tartalomnak az elérendő célokat kell szolgálnia. A tartalomgyártás egy fontos eszköz, de önmagában nem elég a sikerhez, csak a puzzle egyik darabkája. Fontos, hogy a puzzle többi darabkája is a helyén legyen.

Mire van szükség?
– világos márkaüzenetre,
– megfelelő célcsoport-meghatározásra (sokszor több célcsoport szegmensünk van, nem csak 1 db)
– Integrált hirdetési kampányokra (jobb esetben több platformon)
– Hirdetési stratégiára, ami támogatja a posztok eljuttatását is a célközönséghez, mint tartalomcsatorna
A közösségi média egy darabja csak a teljes marketingkirakósnak. Ha nincs mellette meg a kirakós többi darabkája, mint pl.:
– Marketing stratégia
– Hiteles és releváns tartalmak (saját képek / videók)
– Hirdetéskezelés
– Email marketing
– SEO
– Vagy legalább egy átgondolt weboldal / landing oldal, akkor nem lesz képes önállóan eredményt hozni csak egy-két kitett poszt.
FONTOS: Ahhoz, hogy ezek mind összeáljanak, általában több évre van szüksége egy vállalkozásnak. Ne rettentsen el, ha hirtelen nem tudsz mindegyik “marketing lábra” kellő erőforrást allokálni (pénz, idő, energia, szaktudás, stb), hanem kezd el fokozatosan és konzisztensen kiépíteni a marketing lábaidat.

Az algoritmus nem biztos, hogy a barátod. Avagy hirdetés nélkül elhal az online jelenléted
Nem titok, hogy az organikus elérés drasztikusan visszaesett az elmúlt években. Egy céges poszt (Metán) ma már csak a követőid kis részéhez jut el (kb. általában 5-7%). Az algoritmus célja nem az, hogy segítse a cégeket a posztok organikus (nem hirdetett) elérésében, hanem hogy rávegye őket a hirdetésre.
Ezért, ha nincs beépítve a hirdetéskezelés az online marketing stratégiába, a legjobb social media posztod is (valószínűleg) láthatatlan maradhat.
A hirdetéskezelés nem ördögtől való (ahogyan azt néhányan gondolják). Sőt, épp az teszi lehetővé, hogy pont azokhoz az emberekhez juss el, akiket valóban érdekel, amit kínálsz. Facebook, Instagram, TikTok, LinkedIn – mindegyik platform mást ad, más és más célcsoportra optimalizált. A kérdés az: te tudod, hogy hol érdemes jelen lenned, és hogyan érdemes posztolnod, valamint hirdetned?
A social media önmagában nem lead generátor, ha nem úgy használod
Sok vállalkozás csalódik, mert hónapokig posztol, de nem jönnek az érdeklődők, ajánlatkérők. Ennek oka, hogy a social media önmagában még nem értékesítési csatorna, hacsak mi nem alakítjuk azzá.
Tartalomstratégia, CTA-k, marketingkampányok, jól célzott hirdetések és konverziós útvonalak nélkül a social media csak egy “online napló”. Márpedig a céges blog sem működik értékesítésként, ha senki sem olvassa.
Ahhoz, hogy a közösségi média valóban üzleti eredményt hozzon, szükség van:
- jól kialakított értékajánlatra,
márkaépítő és aktivizáló tartalmakra is a sales célú tartalmak mellett,
és hirdetésekre, amelyek ezeket a tartalmakat célba juttatják.
A social media marketing nemcsak jelenlét, hanem összetett rendszer, ahol minden elem összefügg: a tartalom, a célzás, a platform, a célcsoport, a visszacsatolás.
Mit tehetsz most?
Ha eddig csak jelen voltál, de nem használtad tudatosan a social mediát, akkor itt az idő újragondolni a szerepét a marketingedben. Ez nem azt jelenti, hogy eddig rosszul csináltad,hanem azt, hogy a következő szinthez több kell, mint egy-két Facebook-poszt.
A social media marketing ma már adatvezérelt, dinamikus, és erősen versenyorientált terület. Az énmárkák, a termékek és a szolgáltatások ugyanabban az algoritmikus körhintában küzdenek a figyelemért. Akinek nincs stratégiája, nem hirdet, nem optimalizál és nem tervez, egy idő után valószínűleg elveszik a zajban.
Ha nem akarsz elveszni, akkor ideje stratégiát váltani. A social media jelenlét egy szükséges és jó alap, de ha nem építesz rá okosan, akkor “nem fogja megtéríteni magát csak úgy.”
A social media nem csodafegyver, de ha jól használod, akár az is lehet. Ne elégedj meg azzal, hogy csak a felszínt kapargatod. Emeld a szintet, gondolkodj rendszerben, és alakíts ki olyan jelenlétet, ami nemcsak látszik, hanem konvertál is (eredményeket hoz).
Ne vesztegesd tovább az időt üres posztolgatással. Vedd fel velünk a kapcsolatot, és építsünk együtt olyan social media stratégiát, ami valóban eredményes. Akár tartalomgyártásra, akár hirdetéskezelésre, akár teljes közösségi jelenlét újratervezésére van szükséged, nézzük meg, hogyan tudunk mi segíteni.
hello@frozenmangomedia.hu