Az emberi gondolkodás mindig is vonzódott az állandóság fogalmához. A tudomány fejlődése, az életmódok átalakulása és a társadalmi változások ellenére bizonyos jelenségek továbbra is megőrzik alapvető érvényüket. A függőségkutatás egyik ilyen stabil pontja az alkoholizmus betegségmodellje, amely szerint az állapot nem szűnik meg végleg. Az alkoholhoz való viszony soha nem tér vissza a kontrollált fogyasztást lehetővé tevő állapotba.
Ez a felismerés nem korlát, hanem kiindulópont, mert éppen ebből következik annak lehetősége, hogy az ember tartós és akár élethosszig fenntartható tünetmentességet érjen el. A Felépülők bentlakásos addiktológia által alkalmazott Minnesota modell ezt az állandó, hosszú távon stabilizálható állapotot helyezi a középpontba.
Magyarországon az ő hozzáállásuk az alkoholfüggőség kezelésében egy úttörőnek számító dolog. Általuk vége a ridegség és a bizalmatlanság légkörének. A család és ismerősök bevonásával történő kezelése a függőségbetegségben szenvedőknek pedig sok eredményt hoz – magas eredményességrátával dolgoznak. Cél tehát a tünetmentesség elérése!
A tünetmentesség ebben az értelmezésben nem ideiglenes visszahúzódás, hanem olyan életmód, amely szerkezetében stabil. A rendszeres közösségi kapcsolódás, a tanult coping mechanizmusok és az új viselkedési minták együttesen olyan tartópilléreket képeznek, amelyek az évek múlásával is megmaradnak. A Felépülők programja nem ígéri, hogy a betegség megszűnik. Ezt a tudományos ismeretek sem támasztják alá. A program viszont azt tekinti reális célnak, hogy az egyén olyan állapotot érjen el, amely hosszú távon mentes marad a tünetektől. Ez az állapot nem a régi élet visszaszerzése, hanem egy új, biztonságosan fenntartható működésmód kialakítása.
A Minnesota modell egyik legfontosabb pontja az időbeliség megértése. A felépülés mint folyamat nem lineáris, és nem ér véget egy meghatározott napon. A bentlakásos addiktológia program 28 napja csak az első, strukturált lépés. A két éven át biztosított utógondozás teszi lehetővé, hogy ez az állapot megszilárduljon. A tartós tünetmentesség eléréséhez olyan viselkedési mintákra van szükség, amelyek kiszámíthatóan és következetesen reagálnak a stresszhelyzetekre és a kockázati tényezőkre. Az utógondozás ezek megerősítésének terepe.
Az állandóság egy másik forrása a közösség szerepe. A Felépülők bentlakásos addiktológia szemlélete szerint az abstinens működés nem egyszerűen személyes döntések sorozata, hanem kollektív tanulási folyamat is. A közösség visszajelzései, a rendszeres kapcsolattartás és a támogató struktúrák hosszú távon képesek stabilizálni az új életmódot. Ez a stabilitás nem érzelmi kategória, hanem viselkedéstudományi jelenség. A tartósan fenntartható tünetmentesség mögött jól beazonosítható tanulási és szociális mechanizmusok állnak.
A betegségmodell megköveteli annak hangsúlyozását, hogy ez az állapot nem egyenértékű a gyógyulással. A gyógyulás a köznyelvben a betegség megszűnését jelenti. Az alkoholizmus esetében a szakirodalom nem támasztja alá, hogy a betegség végleg eltűnne. A tünetmentesség viszont olyan állapot, amely megfelelő támogatással és következetes működéssel évtizedeken át fenntartható. Ez a különbségtétel lényeges, mert reális és tudományosan megalapozott keretet ad annak megértéséhez, hogy miért van jelentősége a hosszú távú struktúráknak.
A Felépülők programja ezzel a szemlélettel dolgozik. A cél nem a betegség megszüntetése (mert az sokszor egyszerűen nem lehetséges), hanem annak elérése, hogy az egyén stabilan tünetmentes maradjon. Ez az állapot nem múlik el, amennyiben az új minták és a támogató rendszerek továbbra is működnek. A tartós tünetmentesség így viszont nem átmeneti siker, hanem olyan állapot, amely valódi hosszú távú állandóságot képes létrehozni.
